A külső és a benső problémája Wittgenstein utolsó pszichológiai feljegyzéseiben

Neumer Katalin

 Külső és benső viszonya a wittgensteini gondolatkörben első pillantásra igencsak egyszerű: a benső olyan értelemben nincsen "belül", hogy a külső mögött rejtekeznék, hogy a külső legfeljebb ha sejtetheti vagy mint kimondhatatlanra utalhatna -- akár azért, mert a külsőel összehasonlíthatatlan volna, vagy akár azért, mert individualitása folytán kicsúsznék minden, az általánost szükségképpen tartalmazó publikus megfogalmazás hálójából.
Wittgenstein utolsó pszichológiai feljegyzései ezt a viszonyt bonyolultabban láttatják: az érzéseket illetően nem véletlenül vagyunk gyakorta bizonytalanok -- fejtegeti a filozófus --, mert ez a bizonytalanság éppen a "külső" és a "benső" nyelvjátékának szabályai közé tartozik. Emellett a "bensőre" vonatkozó bizonytalanságunk legalább annyira a "külsőre" (is) vonatkozik: a másik reakciói lehetnek olyan összetettek, hogy nem tudjuk igazán, vagy nem igazán biztosan, mit is gondol, érez stb. az illető. Így a "külső" persze a szónak egy értelmében "hű tükre" a "bensőnek": a benső abban az értelemben nem "rejtekezik", hogy a "külső" finom, nehezen rögzíthető, csak finom érzékkel észlelhető árnyalatai a "benső" bonyolultságát mutatják a számunkra. Más értelemben azonban -- ha bizonyos wittgensteini fejtegetéseket továbbviszünk -- a "benső" mégis csak rejtekezik abban az értelemben, hogy az összetett érzések mibenlétét sokkal kevésbé árulják el a mindenkori kontextus, körülmények, az illető viselkedése -- s minél összetettebb egy érzés, annál kevésbé. Összetett érzésnek azt nevezzük -- mondhatnánk -- amelynek kapcsolata a mondott mozzanatokkal kevésbé egyértelmű, kevésbé van világos megnyilvánulása a "külsőben".
Wittgensteinnek ezek az érzésekre vonatkozó eszmefuttatásai meglepő párhuzamot mutatnak azzal a jellemzéssel, amelyet egyes szerzők a kifejlett írásbeliségről nyújtanak, azt állítván, hogy az írás a szóhoz képest elszakad mindenkori kontextusától, és a mentális -- eddigi szóhasználatunkkal: a "benső" -- fogalmával kapcsolódik össze. Az előadás második része az érzésekről mondottak párhuzamait kívánja kibontani az írásra vonatkozólag, miközben józan mérsékletre intve a túláltalánosításoktól is óvni szeretne.