Békés Vera:

(Társaslélektani fogalmak a paradigma által vezérelt tudományos közösségek dinamikájának leírásában)

Az elsõadás elsõ részében Lakatos (és mások) Thomas Kuhnra vonatkozó vádját vizsgálom, mely szerint modelljében a tudományos közösségek tevékenységének egyedüli hajtóereje nem a ráció, nem az igazságba vetett hit, hanem az egyéni képességet nivelláló nyájszellem - azaz egy a tudomány lényegéhez képest külsõ, ráadásul mélységesen irracionális tényezõ.

Túl tehát azon, hogy a tudomány mûködésérõl ilyen "kafkai" képet nyújt, a bírálók abban is elmarasztalják Kuhnt, hogy a tudományfilozófia tárgyát ilymódon átengedi a szociologizáló, pszichologizáló, vagy éppen szociálpszichologizáló leírásoknak.

Kuhn a maga részérõl válaszában következetesen visszautasította az irracionalitás vádját, és egyúttal kitartott a szociálpszichológiai megközelítés releváns és szükséges volta mellett:

"A tudomány tényleges fejlõdésének megitéléséhez nem kell kibogozni azokat az életrajzi részleteket és személyiségjegyeket, amelyek az egyes tudósokat valamilyen döntésre késztetik... Azt azonban meg kell érteni, hogy miként hat egymásra egy sajátos közös értékrendszer és a közösség kollektív tapasztalata, hiszen ez szavatolja, hogy végül a közösség tagjainak többsége az érvek egyik csoportját meggyõzõbbnek találja , mint egy másikat."

A nyomdokain járó tudományfilozófusok elsõsorban a különbözõ közösségek közötti kommunikáció lehetségességét/lehetetlenségét vizsgálták, vagyis elsõsorban az ún. fordítás-problémára koncentráltak.

A Lakatos-féle szemrehányásban rejlõ gondolat viszont elsõsorban a közösségen belül zajló érintkezés, az igazodás problemájára vonatkozik.

A csoport tagjainak szentesített látásmódjának, közös intuiciójának stb. egyáltalán a közös tudás konkrét mûködésérõl ma sem tudunk sokkal többet, mint a hatvanas években.

Az elõadás második részében röviden ismertetem Mérei Ferenc által még a negyvenes években kidolgozott és publikált, de csak meglehetõsen szûk körben számontartott ún. " együttes élmény " - elméletét.

: "A csoporttöbblet nem a csoport fölött lebegõ szubsztancia, hanem a csoporttagok között létrejött szokások rögzõdése. A csoporttöbblet a tradiciókban jut kifejezésre, hordozói az egyének, kiknek hatóereje ennek révén megnövekszik, az erõnövekedés élménymegfelelõje pedig az, amit az együttes élmény fokozott erejének nevezünk. Elvethetjük azokat a hipotéziseket, amelyek a csoport sui generis valóságát tagadják, és a társadalmi alakzatot maradéktalanul az alakzatot alkotó egyénekre akarják visszavezetni.

Kísérletünk megcáfolta a társadalomlélektani metafizikának azt az elõitéletét is, hogy a csoport nivelláló hatása révén lesüllyeszti az egyént, ennek éppen az ellenkezõjét észleltük, a csoportban megnövekszik az egyén hatékonysága, a közösség ereje a közösség tagjait erõsíti."

Az utalás, nem azonos a szimbolummal: önálló, sajátos szerkezettel "grammatikával" bíró kommunikációs közvetítõ rendszer. Az utalás közösségen belül jelentõs élmény- és szemiotikai többletet hordoz, ugyanakkor a kívülálló számára gyakran értelmetlen (megfejthetetlen).

Úgy gondolom, hogy a paradigma által vezérelt tudományos közösség dinamikájának leírásában megfontolandó új szempontokat nyújthat a Mérei által kezdeményezett, de teljes jelentõségében ki nem fejlesztett kutatási program, s nagyon igéretesnek tûnik a tudományos közösségek és kommunikációs rendszerének mélyebb megértésében is.