Buzsáki György:
 

Van egy hosszú távú fogadásom: egy jövõbeli Agy-Elme találkozón Budapesten, mondjuk 2061-ben, azon fogunk mosolyogni, hogy "Milyen naivak is voltunk 2001-ben erre az intellektuálisan rendkívül feszítõ kérdésére vonatkozóan." A kezdõk számára bevallom, hogy hiszek abban, hogy minden agyi mechanizmus megérthetõ. Agyam/tudatom meg-nemértett idegfonatai azonban figyelmeztetnek, hogy a hagyományos felülrõl-lefelé megközelítés kudarcot fog vallani, amikor a becserkészendõ kérdés olyan összetett mint az elmének nevezett feltételezett entitás.

Be kell vallanom, hogy a komplexitás nem kedvenc barátnõm. Diákok nemzedékeit tanítottam arra, hogy mit ne tegyenek: ne fogalmazzanak meg olyan kérdéseket, melyek túl tágak vagy túl összetettek ahhoz, hogy kvantifikálni vagy tisztességgel elvetni lehessen õket. Azt is bevallom, hogy gondjaim az Elme-Agy kérdést illetõen a filozófusokkal kezdõdnek. Mindenért õket kell hibáztatnunk. Az idegtudomány a filozófiától, majd a pszichológiától örökölte céljait és hivatástudatát. A naiv külsõ szemlélõ számára a feladat nemesnek és jól körülhatároltnak tûnik: állapítsuk meg az öntudat/éntudat, az érzelem és a szabad akarat agyi mechanizmusait (hogy a csak bagatelleket soroljam).

A fõkérdés kerek és egyszerû: hol van az agyban az Elme székhelye? Milyen naiv megközelítés ez! Tényleg azt hisszük, hogy ezek az ember alkotta szavak valóságos entitások, melyeknek elkülöníthetõ agyi mûveletek felelnek meg? Kihasználom Karl Popper felhívását és a pusztába (meg találkozónk közönségéhez) kiáltozok, hogy cseréljük fel a függõ és a független változókat. Kezdjük a gépezettel, az aggyal, s nézzük meg hogyan osztályozzák világunkat az agyi ideghálók mûködései (pl. az oszcillációk). Nem ígérem, hogy a végén eljutunk az Elme modelljéhez. Pusztán egy olyan biológiailag leírható, modellezhetõ dologhoz jutunk el, mely áttételesen hasonlít az Elme fogalmához. Igy hát a dolog kísérletileg megcáfolhatóvá valik. Now we are talking science!
 

BUZSÁKI GYÖRGY Munkásságát a POTE Élettani Intézetében Grastyán Endre tanítványaként és munkatársaként kezdte, s nemcsak szemléletében, de számos konkrét kérdésben is Grastyán örökségét viszi tovább. Jelenleg a Rutgers Egyetem Molekuláris és Viselkedési Idegtudoményi Központjának egyik vezetõ kutatója. Kutatásainak legfõbb célja racionális, mechanisztikus élettani leírást adni az agykérgi kognitív funkciók magyarázatára. Tudományos érdeklõdésének homlokterében a memória fiziológiai alapjainak megfejtése áll. Az információ áthelyezõdés a neocortexból a hippokampuszba (tanulás) és a hippokampuszban tárolt információ agykéregbe való ávitele (memória konszolidáció) elemzése során bebizonyította, hogy a információszerzés fázisában tapasztalható neuronális aktivitás térbeni-idõbeni sorozatai újra lejátszódnak a neuronhálózatokban alvás során, de idõben felgyorsitva, 200 hz-es oszcillációs kvantumok formájában. A memórianyomok képzõdésének Buzsáki György által felállított "kétlépcsõs" modelljét ma már számos kísérlet, számítógépes tanulási modellek, és világszerte különbözõ laboratóriumok eredményei támasztják alá. A hálózati oszcillációkkal és populációs kisülésekkel kapcsolatos kutatásainak klinikai jelentõsége is jelentõs, hiszen a hippocampalis-neocorticalis információ-átmenet megértése nélkülözhetetlen számos idegrendszeri megbetegedés, mint például az Alzheimer-kór és az epilepszia diagnózisához és kezeléséhez. Közleményei a legszínvonalasabb nemzetközi folyóiratokban láttak napvilágot (Science, Neuron, PNAS, Journal of Neuroscience).