Hörcher Ferenc előadása

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghív minden érdeklődőt

Hörcher Ferenc
Szubjektív filozófusportré: Gadamer

című előadására.

Az előadás absztraktja:

A filozófia művelésének egyik legfontosabb hagyományos útja az elődök műveinek olvasása, a problémáikkal való szembesülés, ha tetszik: személyes-szakmai beszélgetés velük. Ezért mindig érdekes, hogy milyen elődök játszanak szerepet egy-egy filozófus életművében. A Filozófiai Intézet által indított sorozatot úgy értelmezem, mint felszólítást arra, hogy emeljek ki egyet a számomra – filozófiailag – fontos szerzők közül, s mutassam be őt, vagy inkább a hozzá, életművéhez (mint majd kiderül, számomra a filozófus és életműve nem elválasztható egymástól) fűződő viszonyomat. Választott szerzőm Gadamer, ma bizonyos fokig kicsit divatja múlt filozófus. Az előadás során először a filozófus és élete, a filozófia mint életút választása kérdést érintem, majd ennek kapcsán a gyakorlati filozófia Gadamertől kölcsönzött fogalmát fogom értelmezni. Ezt követően néhány számomra fontos témát fogok kiemelni Gadamer Igazság és módszer című nagy művéből. Ezek a következők: „Humanista vezérfogalmak”, „Arisztotelész hermeneutikai aktualitása”, „A jogi hermeneutika példaszerű jelentősége”. Mivel ismert részletekről van szó, s az előadás célkitűzését követve nem fogom e fejezeteket részletesen ismertetni, hanem inkább csak arról fogok (elfogultan, már-már az intellektuális önéletrajz műfaji szabályai szerint) beszélni, miként és miért bizonyultak számomra termékenynek ezek a gadameri elképzelések – nem zárva ki annak lehetőségét sem, hogy esetemben valójában „termékeny félreértés”-ről van szó.

Helyszín: 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., 7. emelet, Trapéz terem
Időpont: 2018. február 6., 16.00.

MTA központi weboldala box

MTA kutatói pályázatai