Az MTA Filozófiai és Politikatudományi Intézete és a Corvinus Egyetem szervezésében 2016. november 18-19-én Political Realism and Practical Morality címmel megrendezett konferencia nyitó előadását John Dunn tartotta - az előadás szövege magyar fordításban a BUKSZ 2016. téli számában jelent meg. A szöveg ide kattintva olvasható.

A BUKSZ – BUDAPESTI KÖNYVSZEMLE estjére a Nyitott műhelyben 2017. április 5-én szerdán 18 órai kezdettel kerül sor, melynek keretében bemutatják a lap legutóbb megjelent, 2016. téli számát, valamint beszélgetnek a meghívott vendégekkel és a közönséggel. A rendezvényen részt vesz Hörcher Ferenc, az MTA BTK Filozófiai Intézetének igazgatója is.