A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Demeter M. Attila
Nacionalizmus és patriotizmus között. Báró Eötvös József a nemzetiségi kérdésről
című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)
Időpont: 2015. június 23. 16:00

A XIX. század 50-es, 60-as éveiben Magyarországon a nemzetiségi kérdés egyik legismertebb szakértőjének báró Eötvös József számított. Odáig menően, hogy az 1868-as nemzetiségi törvény országgyűlési vitájában Eötvös ilyen irányú nézeteire még a nemzetiségi képviselők is hovatkoztak – igaz, néha hozzátéve azt is, hogy Eötvös láthatóan szembefordult a saját korábbi, jóval körültekintőbb állásponjával. 1868-ban Eötvös, aki miniszterként maga is részt vesz a vitában, egyértelműen azt az álláspontot képviseli, hogy a nemzetiségi kérdést a felekezeti kérdés analógiájára, az egyéni szabadság elvén haladva kell megoldani. Ahogyan a felekezeti kérdés megoldását a lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság intézményesítése jelentette, ugyanúgy a nemzetiségi kérdésnek is csak az egyéni szabadság széleskörű biztosítása jelenthetné a megoldását – elsősorban a nyelvhasználati jogok biztosítása révén. Ehhez képest az 50-es évek elején írt kétkötetes államtudományi munkájában, az Uralkodó eszmékben Eötvös valóban egy sokkal árnyaltabb és körültekintőbb álláspontot képvisel. Meggyőződése, hogy a nemzetiségi probléma oka a korban egyre elterjedtebbé váló nyelvi nacionalizmus, vagyis az a tény, hogy Magyarország nemzetiségei egyre inkább kezdték nemzeti hovatartozásukat nyelvi alapokon, úgymond „nyelvi nemzetiségként” megérteni. Ezért úgy gondolja, hogy a nemzetiségi probléma megnyugtató megoldása is csak akkor képzelhető el, ha sikerül a nemzeti önértelmezésnek ezt a formáját meghaladni. Ez egyébként jól illeszkedik műve alapvető programjába, hiszen annak célja éppen a kor uralkodó eszméinek, azaz a szabadság, egyenlőség és nemzetiség eszméinek újraértelmezése volt. Előadásom első részében azokat a felismeréseket ismertetem, amelyeket Eötvös a korabeli nacionalizmus természetével és jövőjével kapcsolatosan fogalmaz meg műve első kötetében. A második részben viszont azt a konkrét modellt vázolom, amelytől Eötvös a nemzetiségi probléma megoldását reméli, s amelyet a műve második kötetében ír le részletesen. Közismert, hogy Eötvös az Uralkodó eszmékben korlátozott helyi önkormányzatot, úgymond „községi önkormányzatot” kínál a nemzetiségeknek. Álláspontom szerint viszont javaslatának jelentőségét, mögöttes logikáját csak akkor látjuk át, ha tekintettel vagyunk azokra a felismerésekre, amelyekre Eötvös saját korának nacionalizmusával kapcsolatosan jut, illetve műve alapintenciójára, az eszmék újraértelmezésének programjára.