A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt Laki János Galilei és a tapasztalat fenomenális karaktere című intézeti előadására.

Az előadás összefoglalója:

A tulajdonságok "elsődleges" és "másodlagos" kategóriába sorolását (ókori előzmények után) pontosan 400 évvel ezelőtt, Galileo Galilei vezette be a filozófiai diskurzusba. A dichotómiának azóta számos változata keletkezett, s a felosztás alapjáról mindmáig viták folynak. Az eredeti definíció azonban e diszkussziókban nem játszik nagy szerepet. Ez egyáltalán nem véletlen, ugyanis a Galilei által alkalmazott megkülönböztetés olyan metafizikán alapult, mely a belőle származtatott dichotómiától nem függetlenül hamarosan eltűnt a filozófiából. A következő nemzedék új fogalomrendszert alakított ki, melyben már nem lehetett Galilei gondolatát világosan megjeleníteni, így az a vélekedés alakult ki, hogy felosztása durva logikai hibán alapszik.

Előadásom célja annak megmutatása, hogy Galilei distinkciójának volt egy alapvető fontosságú, bár nem szándékolt következménye: ráirányította a figyelmet a tapasztalat egy addig nem sok figyelemre méltatott aspektusára. Ezzel kapcsolatban három állítást fogalmazok meg:
1) A szöveghez megfelelő hermeneutikai tudatossággal közelítő, azaz az érvet a keletkezés korában érvényes metafizikai és fogalmi kontextusba illesztő olvasó számára Galilei definíciója jól formált és megalapozott.
A distinkció korabeli értelmének feltárása teszi lehetővé fő mondandóm megfogalmazását: amellett szeretnék konceptuális és textuális érveket felhozni, hogy
2) Galilei meghatározásában nem kétféle külső tulajdonság, hanem a percepciók és a velük járó testi érzetek distinkciója szerepel.
3) A kétféle állapotot közös ok váltja ki, de a létrejövő állapotok mentális jellemzői döntő vonatkozásokban különböznek. A percepciókat kísérő érzetek megmutatják az emberi tapasztalat fenomenális karakterét, s ezáltal értelmezhetővé teszik, milyen is elsődleges tulajdonságokat észlelő lénynek lenni.

Előadásom konklúziója így az, hogy a másodlagos tulajdonságok elkülönítésének megfelelő értelmezése felismerhetővé teszi a perceptuális tudatosság 17. századi kezdeményeit. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy tagadnám, Galilei distinkciója több kérdést vet föl, mint amennyit megold. Őt azonban csakis a probléma természetfilozófiai vonatkozása érdekelte, s miután a kétféle tulajdonság elkülönítése e területen jól használhatónak látszott, a metafizikai és elmefilozófiai következményeket könnyű szívvel utódaira hagyta.

Időpont: 2022. szeptember 13. kedd 14.00

Helyszín: BTK Filozófiai Intézet, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., 7. emelet, Trapéz terem (B.7.16)

Az eseményhez online módon is lehet csatlakozni a következő linken:

https://us06web.zoom.us/j/3612246778?pwd=dXRHZ0I3YWw5bjA0elpSS3pYQzgrZz09