A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt Deli Gergely a Gondolatok a mesterséges intelligencia által felvetett néhány filozófiai és jogelméleti problémáról című intézeti szemináriumára.

Az előadás összefoglalója:

A mesterséges intelligencia (MI) számos filozófiai problémát vet fel. Ezek egy része ontológiai és metafizikai jellegű. Az e két területen felmerülő kihívások nagyban befolyásolják a jog elméletét és gyakorlatát is. Elméletét azért, mert a jog mibenlétére vonatkozó kérdés azon fordul meg, mit gondolunk az emberről valamint a jog és az erkölcs viszonyáról. Gyakorlatát pedig azért, mert egyre sürgetőbbé válik az MI alkalmazásának jogi szabályozása, ahol az MI emberhez, illetve erkölcséhez való viszonya kiemelt előkérdéseknek számítanak. Az előadás során azt a feltevést kívánom igazolni, hogy a jog legújabbkori fejlődése sajátos, de nyilvánvalóan spontán módon idomul azokhoz a kihívásokhoz, amelyeket az MI rohamos terjedése okoz. Hogy a jogi változások dinamikáját szemléltessem, az ókori, klasszikus római jog egyes megoldásait vetem össze a hatályos jog azonos tárgyú normáival. Az összehasonlításra az MI vonatkozásában fennálló ontológiai és metafizikai deformációk alapján kerül sor. Ezen filozófiai deformációk azonosítása során Nicolai Hartmann ontológiája és Gotthard Günther metafizikája lesznek segítségemre.

Időpont: 2023. január 17. kedd, 14:00

Az eseményhez online módon lehet csatlakozni a következő linken:

https://us06web.zoom.us/j/85625890830?pwd=U0VhNE9QdTU0QWZMdHVTMWlibHhkQT09