Az "Ismeretelméleti műhely-szeminárium" következő rendezvénye 2017. május 30-án 13.30-tól a 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4. VII. emeletén a Filozófiai Intézetben lesz. Vitaindítót Tőzsér János és Pöntör Jenő tart Mi a fizikalizmus? címmel.

Absztrakt:

A fizikalizmus a sztenderd meghatározás szerint az a tézis, hogy minden létező fizikai természetű. Azonban a fizikalista világkép korántsem merül ki abban az állításban, hogy az aktuális világban bármi létezzen is, instanciálja a fizikainak lenni tulajdonságot. Ugyanis ha fizikalista világkép igaz, akkor nem létezhet bármi. A fizikalizmus ontológialag szűkös elmélet. Nem nevezhetők fizikalistának olyan ontológiák, melyek szerint létezik Isten, léteznek karteziánus lelkek, angyalok, túlvilág, vagy kísértő szellemek. Nevezhetjük ezeket tiltott entitásoknak. A tiltott entitások pontos listájáról eltérhet a fizikalisták véleménye, azonban minden fizikalista ontológiának kell prezentálnia valamilyen tiltott entitásokat tartalmazó listát, azaz néhány olyan entitást, amelyek ha léteznének, cáfolnák a fizikalizmust. Ugyanis ha erre nem képes, akkor nem tudja megadni a fizikalizmus (mint metafizikai elmélet) igazságfeltételeit sem.

Előadásunkban azokat az elméleteket elemezzük részletesen, melyek a „mi a fizikai?, vagy a „mit értünk fizikai entitáson?” kérdésre válaszolnak. Három fontosabb elképzelés van forgalomban: (1) a fizikaiság elmélet alapú megközelítése, (2) a fizikaiság tárgy alapú megközelítése és (3) az ún. via negativa koncepció. Amellett érvelünk, hogy: (1) nem képes garantálni az ontológiai szűkösséget s ennélfogva tarthatatlan, (2) és (3) pedig főként azért tarthatatlan, mert intuíciónk szerint nyilvánvalóan fizikai természetű létezőket is kizárnak a fizikalista ontológiából.